#Gyurcsány Ferenc


Orbán meghekkelt plakáton vall szerelmet – és Gyurcsánynak ez tetszik
 

Orbán meghekkelt plakáton vall szerelmet – és Gyurcsánynak ez tetszik

Szerelmet vall Orbán Viktor egy Photoshoppal átírt EP-választási plakáton. A képet Gyurcsány Ferenc közzétette Facebookján, azzal a kommentárral, hogy "Na ne már!::)))". Mivel a plakáton Ferinek üzen Orbán, és Annának vall szerelmet, feltételezhető, hogy az ismeretlen alkotó Gyurcsány Annát, a DK elnökének lányát hozza összefüggésbe a miniszterelnökkel.

hvg.hu hvg.hu

 

"Szombaton a választmány biztosan elzavarja Attilát"

A vasárnapi csúfos vereség után a szocialista párt „lélektanilag” készen áll leváltani Mesterházy Attilát és csapatát, ám a váltáshoz szükséges ellenjelölt még mindig nincs meg, a jelenlegi pártelnök szorosan a kezében tartja a gyeplőt – állítják a hvg.hu forrásai. Ráadásul a még mindig jelentős tagsággal rendelkező budapesti szervezet Molnár Zsolt lemondásával szétesett. Hiába is váltják Mesterházyt, frakcióvezetőként ő marad az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusa.

hvg.hu hvg.hu

A Fidesznek is van vesztenivalója
 

A Fidesznek is van vesztenivalója

Míg a választópolgárok több mint fele tét nélkülinek érzi a vasárnapi voksolást, és nem akar részt venni az európai parlamenti választáson, egyes pártoknak létkérdés, hogy jó eredményt érjenek el. Sőt még a biztos győzelemre számító Fidesznek is van veszítenivalója. Elmondjuk, mi a belpolitikai tétje, és milyen hatással lehet a politikusok karrierjére az EP-voksolásnak.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Gyurcsány visszakozik: magától nem megy, csak ha elcsapják
 

Gyurcsány visszakozik: magától nem megy, csak ha elcsapják

Nincs értelme hosszabb távon Orbán Viktor „centrális erőtér” elképzelésének, mert könnyen lehet, hogy 2018-ban elég lesz kétmillió választói szavazat a kormányra kerüléshez – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a nép igényei diktálják a politikát, és „ha van rendpárti igény, két lehetőséged van. Vagy kielégíted, vagy meghagyod másnak a válaszadás lehetőségét". Gyurcsány azt is elárulta, akkor sem ajánlja fel a lemondását a pártelnökségről, ha az EP-választáson egyetlen mandátumot sem nyernek.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc


Bajnai: Rossz kompromisszumokat kötött az Együtt-PM
 

Bajnai: Rossz kompromisszumokat kötött az Együtt-PM

Olyanokkal kellett összefogni, akiknek nem volt érdekük a korszakváltás, ezért is hiányzott a hitelesség a baloldali összefogás oldaláról – mondta a választási eredményeket értékelve az Origónak Bajnai Gordon. Az Együtt-PM társelnöke szerint a főpolgármester-jelöltségre jó emberük lesz.

hvg.hu hvg.hu


Már csak ez hiányzott: Gyurcsány a Happyre táncol
 

Már csak ez hiányzott: Gyurcsány a Happyre táncol

Már tényleg mindenki eljárta a táncát Pharell Williams világslágerére, a Happyre, csak egyvalaki hiányzott: igen, a vasárnap európai parlamenti mandátumot szerzett Gyurcsány Ferenc. A felvétel a New Orleans Pubban készült, ahol a Demokratikus Koalíció társasága a választási eredmények kihirdetése után engedte el magát nagyon. A vicces videót a slágerrel olvasónk, Horváth Ádám vágta össze.

hvg.hu hvg.hu

De, lépj vissza, Feri!
 

De, lépj vissza, Feri!

Pont ettől lehetett tartani: hogy egy jó DK-szereplés után megnő a hangerő, az arrogáns hangnem, az önelégültség, illetve nettó, khm, valótlanságok hangoztatása.

- esel - - esel -

Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "Nagyszerű emberek vagytok"

Gyurcsány Ferenc késő éjszakáig ünnepelhette pártja sikerét, mert csak dél körül köszönte meg választóinak a bizalmat a Facebookon. Szokásával ellentétben elég szűkszavúnak bizonyult.

hvg.hu hvg.hu

Tanuljon pingvinezni Gyurcsány Ferenctől
 

Tanuljon pingvinezni Gyurcsány Ferenctől

Pingvinezés, helikopterezés, tesztoszteronozás, fistpumping – a mulatozó Gyurcsány Ferencről egyszerűen nem lehet levenni a szemünket. A Hír24 fantasztikus gifekben mutatja meg a DK-elnök tánclépéseit.

hvg.hu hvg.hu




Soha nem forgatott még ilyen olcsó reklámfilmet Gyurcsány
 

Soha nem forgatott még ilyen olcsó reklámfilmet Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc egy 30 másodperces reklámfilmet forgatott az EP-választások apropóján. A filmben egy kocsiban ül Molnár Csabával, a DK ügyvezető alelnökével, aki egyáltalán nem szólal meg a felvételen. A DK elnöke szerint politikai pályafutása alatt nem forgatott még ilyen olcsó filmet. A politikus arról beszél, hogy erősebb Európát és erősebb Magyarországot akar, emellett pedig szabadságot, biztonságot és jólétet.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsányék lájkolták Áder mai nyilatkozatát
 

Gyurcsányék lájkolták Áder mai nyilatkozatát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Áder János köztársasági elnökhöz méltóan cselekedett azzal, hogy sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akit kedden, az Országgyűlés alakuló ülése után, a Kossuth téren ért inzultus.

MTI MTI